ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ORVOSI SZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSÁRA
A Dr. Torzsa Péter Bt. (székhely: 1117 Budapest, Fehérvári út 82., cégjegyzékszám: Cg. 01-06-738690/7, adószám: 20926119-1-43; mint Orvosi Központ),valamint ügyfele (a továbbiakban: Ügyfél) a továbbiakban közösen: Felek, külön-külön: Fél) között az Orvosi Központ által az Ügyfél részére nyújtott orvosi szolgáltatásra vonatkozó szerződésre (a továbbiakban Szerződés) a Felek ellenkező tartalmú egyedi szerződéses írásbeli megállapodása (továbbiakban Egyedi Szerződés) hiányában a jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) az irányadóak, és ez alapján kötik meg szerződésüket (továbbiakban Szerződés). Az Ügyfél és az Orvosi Központ Egyedi Szerződés aláírásával, vagy amennyiben nem készül aláírt, Egyedi Szerződés, úgy első alkalommal a regisztrációs formanyomtatvány kitöltésével és aláírásával, majd azt követően a Szolgáltatást igénybevételével, mint ráutaló magatartással ismeri el (továbbiakban Szerződés), hogy az ÁSZF-et megismerte, elolvasta, megértette, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek fogadja el.
I. A SZOLGÁLTATÁS ÉS KEDVEZMÉNYEZETTEK
1.1. A Szolgáltatás
Az Orvosi Központ jelen ÁSZF szerinti feltételek mellett vállalja orvosi szolgáltatások, és más kapcsolódó szolgáltatások nyújtását a Szerződés és mellékleteiben meghatározott tartalommal (a továbbiakban: Szolgáltatások) a Szerződésben Kedvezményezettként megjelölt személyek részére. Az Orvosi Központ kijelenti, hogy a Szolgáltatások nyújtásához szükséges valamennyi szakhatósági engedéllyel rendelkezik. Az Ügyfél a Szerződés hatályba lépésének napjától megrendeli az Orvosi Központ által nyújtott Szolgáltatásokat és kötelezettséget vállal arra, hogy azokat szerződés szerinti feltételek mellett igénybe veszi, szerződéses kötelezettségeit maradéktalanul teljesíti.
1.2. A Kedvezményezettek
Az Orvosi Központ a Szerződésben írt Szolgáltatást az Ügyfél által egyoldalúan meghatározott természetes személyek (a továbbiakban: Kedvezményezettek) részére nyújtja. Az Ügyfél az Egyedi Szerződés aláírásával egy időben, az Egyedi Szerződés elválaszthatatlan részét képező 2. sz. Mellékletben meghatározza a Kedvezményezettek körét. Amennyiben nem kerül Egyedi Szerződés aláírásra, úgy az Ügyfél ráutaló magatartásával Önmagát, vagy mást is meghatározhat Kedvezményezettnek. A Kedvezményezetti kört az Ügyfél egyoldalúan módosíthatja a jelen ÁSZF-ben rögzített eljárási rend betartásával. Az Ügyfél jogosult és köteles a Kedvezményezetteket az igénybe vehető Szolgáltatások köréről és az igénybevétel feltételeiről tájékoztatni. A tájékoztatás elősegítéséhez a Orvosi Központ külön tájékoztató anyagokat adhat át az Ügyfélnek, illetve közvetlenül is eljuttathat a Kedvezményezetteknek. Ezen tájékoztató anyagok nem részei az Egyedi Szerződésnek, csupán a Szolgáltatások megismerését célozzák. Amennyiben ilyen tájékoztató anyagot nem kapott az Ügyfél, vagy a Kedvezményezett, úgy az Orvosi Központ telephelyein lévő recepción és az Orvosi Központ weboldalán megtalálható az aktuális ÁSZF és mellékletei, melynek része az adatkezelési tájékoztató is.
II. A FELEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
2.1. Az Orvosi Központ jogai és kötelezettségei
2.1.1. Az Orvosi Központ kötelezettséget vállal a Szerződésben foglalt Szolgáltatások szakszerű és szerződés szerinti, megfelelő nyújtására.
A Szolgáltatásokat az Orvosi Központ egészségügyi személyzete és közreműködői igénybevételével nyújtja a Szolgáltató 1117 Budapest, Fehérvári út 82. szám, valamint a 1119 Budapest Fehérvári út 89-95 szám, valamint az 1138 Budapest, Tátra utca 9-11. szám alatti magánrendelőjében, kivéve az alapszolgáltatásként nyújtott, kedvezményezettenként évi egy alkalommal történő foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokat, melynek helyszíne az Ügyfél székhelye is lehet, Egyedi Szerződés megléte esetén.
Az Orvosi Központ nyitvatartási ideje:
– Fehérvári út 82. : hétfőtől péntekig 7.30 órától 21 óráig tart nyitva, szombaton előre egyeztetett időpontban.
– Fehérvári út 89-95.: hétfőtől pénteking 6.30 órától tart nyitva előre egyeztetett időpontban, szombaton előre egyeztetett időpontban.
– Tátra utca : előre egyeztetett időpontban.
Az Orvosi Központ jogosult időről időre módosítani a nyitvatartási rendjét, és a módosítást haladéktalanul, de legkésőbb a módosítás hatályát követő 5 munkanapon belül köteles saját web-oldalán (www.budaioltokozpont.hu és www.budaimaganrendelo.hu és www.bmclabor.hu és www.torzsapeter.hu-n) közzétenni, valamint székhelyén kifüggeszteni, és ezzel az Ügyfelet tájékoztatni. Amennyiben az Ügyfél külön írásban kéri, úgy az Orvosi Központ köteles a módosulást az Ügyfél részére külön postai úton is levélben megküldeni minden esetben. Amennyiben az Orvosi Központ rajta kívül álló okok miatt átmenetileg nem képes a Szolgáltatásokat a saját telephelyén nyújtani, úgy jogosult az ilyen Szolgáltatások ellátását a vele szerződéses kapcsolatban álló más egészségügyi intézményben biztosítani.
2.1.2. Az Orvosi Központ kötelezettséget vállal arra, hogy a Kedvezményezetteket előzetes bejelentkezés alapján a fenti Egészségügyi Intézményben fogadja és Szolgáltatásokat nyújt a részükre.
2.1.3. Az Orvosi Központ a Szolgáltatás nyújtásáért a Szerződésben rögzített díjazásra (továbbiakban Díj) jogosult. Egyedi Szerződés hiánya esetén az Ügyfél megjelölhet más szervezet nevet és címet számlázáshoz, amennyiben a Díj fizetés módja készpénz vagy bankkártya.
2.2. Az Ügyfél jogai és kötelezettségei
2.2.1. Az Ügyfél jogosult egyoldalúan, Egyedi Szerződés esetén, az Orvosi Központhoz intézett nyilatkozattal a 2.sz. mellékletet, azaz a Kedvezményezetteket írásban módosítani. Az így megtett módosítások a Szolgáltató részére történő közléssel (kézbesítés), a közlést követő naptól válnak hatályossá. Egyedi Szerződés hiánya esetén az Ügyfél vagy magát, vagy az őt elkísérő, természetes személyt, jelölheti ki ráutaló magatartással Kedvezményezettnek.
2.2.2. Az Ügyfél köteles biztosítani, hogy a Kedvezményezettek az Orvosi Központ vizsgálatain megjelenhessenek.
2.2.3. Az Ügyfél köteles az Orvosi Központot a cégadataiban bekövetkezett, cégjegyzéki adatokat érintő változásokról haladéktalanul, de legkésőbb a változás hatályának napjától számított 15 munkanapon belül írásban tájékoztatni.
2.2.4. Az Ügyfél köteles a Szerződésben rögzített Díj Orvosi Központ részére, határidőben történő megfizetésére.
2.2.5. Az Ügyfél és Kedvezményezett köteles az ÁSZF mellékletében található Adatkezelési Tájékoztató megismerni, és a Szolgáltatás igénybevételével elismeri, hogy megismerte és elfogadja az ott leírtakat.
III. DÍJAZÁS
3.1. A Szolgáltatás díja
Az Ügyfél a szerződéses jogviszony alapján nyújtott Szolgáltatásokért díjfizetésre köteles (továbbiakban Díj). A fizetendő Díj a Szerződésben vagy ÁSZF szerint a helyszínen történő kezelés során kerül meghatározásra. Az árlistán szereplő árak nettó árak. Az egészségügyi szolgáltatások tárgyi ÁFA mentesek.
Az Orvosi Központ köteles az Ügyfelet, az ÁSZF-ben tájékoztatni a Díj emelkedésének mértékéről. Ha az Orvosi Központ a Díj emelését, annak lehetséges kezdőidőpontjától nem eszközöli, úgy később is jogosult a korábbi Díj és a megemelt díj közötti különbözetet visszamenőleg leszámlázni, kamatmentesen.
3.2. A Díj megfizetése
A számla kiállítására a Szolgáltatás igénybevételét követően jogosult az Orvosi Központ. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy az általa a jelen ÁSZF 2.2.1. pontja szerint végrehajtott módosítások alapján, az Orvosi Központ, a következő Szolgáltatás igénybevételt megelőzően, a fizetendő Díjat módosíthatja. A megfizetett Díjjal kapcsolatban az Orvosi Központ díjcsökkentésre és részleges vagy teljes díjvisszafizetésre nem köteles.
Az Ügyfél az Orvosi Központ számlájának kiállítását követően a számlán szereplő határidőin belül köteles a számla kiegyenlítésére az Orvosi Központ CIB Bank-nál vezetett 10700378-25390700-51100005 számú számlájára történő átutalással, készpénzzel, bankkártyával, egészségpénztári kártyával, utalvánnyal. Súlyos szerződésszegésnek minősül, ha az Ügyfél az esedékes díjat 15 napot meghaladóan késedelmesen teljesíti. Amennyiben Ügyfél bármilyen fizetési kötelezettségét késedelmesen teljesíti, késedelmi kamatot köteles fizetni, melynek mértéke a késedelem idejére számítva a mindenkori jegybanki alapkamat kétszerese.
IV. SZERZŐDÉSSZEGÉS
4.1. Amennyiben az Ügyfél fizetési kötelezettségének a határidő lejártát követő 15 napon belül nem tesz eleget, az Orvosi Központ jogosult a Szerződést azonnali hatályú rendkívüli felmondással felmondani vagy választása szerint a Szolgáltatások nyújtását az Ügyfélhez intézett írásbeli nyilatkozattal felfüggeszteni addig az időpontig, amíg az Ügyfél fizetési kötelezettségének – ideértve a késedelmi kamatokat is – nem tesz eleget. A Szerződés szerinti Díj a felfüggesztés időtartamára is megilleti az Orvosi Központot, és azt az Ügyfél köteles megfizetni. A felfüggesztés időtartamát az Orvosi Központ egyoldalúan jogosult meghatározni, azonban az a 3 hónapot nem haladhatja meg. Az Orvosi Központ rendkívüli felmondási jogát a felfüggesztés időtartama alatt is bármikor gyakorolhatja.
V. A SZERZŐDÉS HATÁLYA, IDŐTARTAMA
5.1. Amennyiben az Ügyfél és az Orvosi Központ között írásos Egyedi Szerződés jött létre, úgy a Szerződés az aláírás napján érvényesen létrejön és hatályba lép.
A Szerződés a hatályba lépésének napjától, mint kezdő időponttól számított egy év határozott időre szól.
5.2. Amennyiben a határozott idő lejárta előtt legalább 3 hónappal egyik Fél sem jelzi írásban a másik Fél felé, hogy a Szerződés meghosszabbodását nem kívánja, úgy a Szerződés a határozott időtartam lejárta után minden külön jognyilatkozat nélkül határozatlan időre szólóvá alakul át.
5.3 Amennyiben az Orvosi Központ és az Ügyfél között nem született írásos Szerződés, úgy az ÁSZF szerinti szerződéses jogviszony az első Szolgáltatás igénybevétele kezdetekor hatályba lép, és a Szolgáltatás során, az egészségügyi dokumentációban meghatározott utolsó kezelés végéig marad hatályban, így határozott időre szól. A Szerződés megszűnte nem jelenti a Felek közti fizetési, titoktartási és adatkezelési kötelezettségek megszűntét.
VI. A SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE, MEGSZÜNTETÉSE
6.1. A Szerződés megszűnik:
– az egyedi Szerződés első évének leteltével, amennyiben bármelyik Fél az 5.2. pont szerinti határidőben jelzi, hogy a meghosszabbodást nem kívánja, vagy egyedi Szerződés nélkül az egészségügyi dokumentációban megjelölt utolsó kezelés végeztével.
6.2. Az egyedi Szerződés megszüntethető:
– rendes felmondással a határozatlan időtartam alatt. A Szerződés első évében rendes felmondásra nincs mód.
– rendkívüli felmondással,
– a Felek közös megegyezésével,
6.3. Rendes felmondás
Az egyedi Szerződés határozatlan időtartama alatt bármelyik Fél írásban, bizonyítható módon, indokolás nélkül rendes felmondással élhet. A felmondási idő 3 hónap, mely alatt a jogok és kötelezettségek változatlanul fennállnak. Az Ügyfél rendes felmondása esetén, a Szerződés a fentieken túlmenően csak a díjfizetéssel rendezett időszak utolsó fizetett napjára szüntethető meg. Egyedi Szerződés nélkül a Szerződéses jogviszony, a kezelések befejezését/ vagy Ügyfél illetve Kedvezményezett által írásban kért felfüggesztését követően azonnal megszűnik.
6.4. Rendkívüli felmondás
6.4.1. A Szerződés rendkívüli felmondással, azonnali hatállyal csak súlyos szerződésszegés esetén vagy a 6.4.2. szerinti esetben mondható fel a másik Félhez intézett írásos felmondás formájában. Súlyos szerződésszegés esetén akkor, ha a másik Fél a Szerződés bármely kikötését megszegi és a megszegésre vagy hiányosságra figyelmeztető írásos értesítés kézhezvételét követően nem orvosolja azt az értesítésben meghatározott – minden körülmény figyelembe véve ésszerű, de legalább 15 napos – határidőre.
6.4.2. Amennyiben valamely Fél fizetésképtelenné válik és írásban elismeri, hogy esedékes tartozását nem képes kiegyenlíteni, továbbá ha valamely Fél ellen indított csőd- vagy felszámolási eljárást annak megindításától számított 30 napon belül nem szüntetik meg, úgy a másik Fél jogosult a fizetésképtelenné vált vagy csőd- illetve felszámolási eljárás alá került Félhez intézett írásbeli nyilatkozatával a Szerződést azonnali hatállyal felmondani.
6.4.3. Az Orvosi Központ jogosult az Ügyfélhez intézett írásbeli nyilatkozatával a Szerződés azonnali hatályú felmondására különösen az alábbi esetekben:
– az Ügyfél bármely a Szerződésben meghatározott tájékoztatási, vagy fizetési kötelezettségét nem vagy 15 napot meghaladó késedelemmel teljesíti;
– az Ügyfél a Szerződés bármely rendelkezését súlyosan megsérti.
Az Ügyfél szerződésszegésére alapított rendkívüli felmondás esetén az Orvosi Központ Díj visszafizetésére nem köteles.
6.4.4. Az Ügyfél jogosult az Orvosi Központhoz intézett írásbeli nyilatkozatával a Szerződés azonnali hatályú felmondására a Orvosi Központ súlyos szerződésszegése esetén, mely esetben a Szerződés azonnali hatállyal megszűnik a jövőre nézve, és az Orvosi Központ a szolgáltatással nem fedezett időszakra vonatkozóan az Ügyfél által már megfizetett Díjat haladéktalanul visszafizetni köteles az Ügyfél részére.
VII. TITOKTARTÁS, ADATVÉDELEM
7.1. A Felek a szolgáltatás során tudomásukra jutott adatokat a 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról, Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvényben foglaltaknak megfelelően kötelesek kezelni.
7.2. A Felek kötelezik magukat arra, hogy védik és őrzik, üzleti titokként bizalmasan kezelik a Szerződés teljesítése során tudomásukra jutott adatokat, bizalmas adatokat, információkat, bizalmas információkat, dokumentumokat, és minden erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy azok megfelelő védelmét biztosítják, melyet az ÁSZF adatkezelési tájékoztató mellékletében rögzítik. Adatkezelési tájékoztató
7.3. A Felek a bizalmas adatokat, bizalmas információkat csak a Szerződés teljesítése céljából használhatják fel, a tudomásukra jutott adatokat, információkat pedig csak a másik Fél előzetes írásbeli hozzájárulásával hozhatják nyilvánosságra kivéve, ha a közlésre jogszabály kötelez.
7.4. A Felek tudomásul veszik és vállalják, hogy jelen ÁSZF, továbbá a Szerződés és mellékletei tartalma, továbbá a Szerződés alapján egymás részére átadott valamennyi adat, információ üzleti titoknak minősül, mint ilyen bizalmasan kezelendő, és harmadik személyek tudomására hozni, valamint a Szerződésben meghatározott céltól eltérően felhasználni tilos kivéve, ha a másik fél az adott adatot nyilvánosságra hozta, vagy nyilatkozott ezen adat nyilvánosságáról.
7.5. A Felek vállalják, hogy jelen ÁSZF, Szerződés és mellékletei tartalmát, továbbá a Szerződés keretében tudomásukra jutott adatokat, információkat a másik Fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül harmadik személy, hatóság részére nem adják ki, kivéve azt az esetet, amikor erre jogszabály kötelez.
7.6. A fenti titoktartási kötelezettség a Szerződés fennállta alatt és annak bármely okból történő megszűnését követően is korlátlan ideig hatályban marad.
A Felek felelősséggel tartoznak minden olyan kárért, amely ezen adatkezelési, titoktartási kötelezettségük megszegéséből származik.
VIII. VEGYES RENDELKEZÉSEK
8.1. Az egyik Fél által a másik Félhez a Szerződés alapján intézett valamennyi írásbeli küldemény (“Küldemény”) akkor tekinthető kézbesítettnek, ha azt személyesen a másik Fél részére átadásra, továbbá ha postai úton, illetve fax vagy e-mail útján a másik Fél Szerződésben rögzített címére megküldésre kerül.
Orvosi Központnak címzett Küldeményt az alábbi címre kell küldeni:
Név: Budai Oltóközpont és Magánorvosi Centrum
Kapcsolattartó személy: Dr. Torzsa Péter
Cím: 1117 Budapest, Fehérvári út 82.
Telefon: 06 1 794 39 80
E-mail: info@budaioltokozpont.hu és info@budaimaganrendelo.hu és recepcio@bmclabor.hu
A Küldeményt kézbesítettnek kell tekinteni:
a) személyes kézbesítés esetén az átvételkor;
b) ajánlott levél esetén legkésőbb a feladástól számított 5. napon;
c) normál levél esetén legkésőbb a feladástól számított 7. napon, feltéve, hogy a címzett Fél az átvételt visszaigazolta;
d) fax esetén azon a napon melyen a faxot elküldték, feltéve hogy a címzett Fél az átvételt visszaigazolta;
e) e-mail esetén azon a napon, melyen a címzett Fél az átvételt visszaigazolta.
8.2. A Felek a valamennyi nyilatkozatukat írásban kötelesek megtenni. A Szerződés módosítása, kiegészítése (ideértve jelen pontot is) kizárólag írásban érvényes.
8.3. A Szerződéssel, illetve annak teljesítésével összefüggésben felmerülő vita esetén a Felek kötelesek megkísérelni a békés egyeztetést.
8.4. A melléklet(ek) a Szerződés elválaszthatatlan részét képezi(k).
8.5. Amennyiben jelen ÁSZF, illetve a Szerződés egyes rendelkezései vagy rendelkezéseinek egy része érvénytelen vagy végrehajthatatlan lenne, vagy azzá válna, úgy ez nem érinti az ÁSZF, illetve a Szerződés többi részének érvényességét. Ebben az esetben (akár kiegészítő) értelmezés révén azok a szabályozás(ok) érvényesek, amelyek a lehető legjobban megfelelnek az érvénytelen vagy végrehajthatatlan rendelkezés(ek) gazdasági célkitűzéseinek. Amennyiben egy ilyen értelmezés jogi okok miatt lehetetlen lenne, úgy a Felek visszavonhatatlanul kötelezik magukat arra, hogy – jelen szabályozás szellemében – kiegészítő Szerződés(eke)t kötnek. Az előző bekezdésben foglalt szabályozás értelemszerűen érvényes az ÁSZF illetve a Szerződés végrehajtása vagy értelmezése során esetleg felmerült szabályozási hézagokra is.
8.6. A Felek a Szerződésből eredő vagy azzal összefüggő, mindenekelőtt a Szerződés megszegésével, fennállásával, érvényességével vagy értelmezésével kapcsolatos vitás kérdések eldöntését a budapesti székhelyű Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Választott Bíróság kizárólagos illetékességének vetik alá. Az eljárásra a Választott Bíróság saját eljárásrendje az irányadó. A választott bírák száma három. A választott bírósági eljárás nyelve magyar.
8.7. A Szerződésre mindenben a magyar jog és a magyar jogszabályok, különösen a Polgári Törvénykönyv és a Munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. Törvény és annak végrehajtási rendeletei rendelkezései az irányadóak.
8.8. A jelen ÁSZF 2018. május 25. lép hatályba, és annak visszavonásáig szól.
Budapest, 2018. május 24.
Dr. Torzsa Péter Bt. (a Budai Oltóközpont és Magánorvosi Centrum üzemeltetője)